3 perc olvasás

„A jelen nem a véletlen műve”

A Bridge Business legújabb rovatában szeretnénk megmutatni azt a végtelenül inspiráló közeget, amelynek tagjai képviselik az üzleti élet igazi emberi oldalát. Megkértük a Bridge Budapest támogatóit és partnereit, hogy meséljék el nekünk melyik az a fontos vezértérték, amely hajtja és motiválja őket az üzleti életükben és a mindennapokban. Nagy György, a Sigma Technology Hungary ügyvezetője, a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés Nagykövete és az Edisonplatform Menő céges támogatója.

Szenvedély

A szenvedély számomra azt jelenti, hogy hiába van kényelmesebb, gyorsabb vagy olcsóbb megoldás, nem törődök bele, nem hivatkozom a külső körülményekre, nem keresek kifogásokat és nem fogadok el kifogásokat másoktól sem.

Megfeleződött nálunk a mendezsment-csapat tavaly óta, de nem erőltettem az új emberek kinevezését, hiába öntötte el az itt maradó kollégákat (köztük engem is) a pluszmunka. Az itt maradók csak idővel értették meg, hogy a kivárás az ő érdeküket is szolgálja.

Szenvedélyesen ragaszkodtam ahhoz, hogy a csapatösszhang fontosabb, mint hogy minden üres pozíció be legyen töltve.

Sosem a pillanatnak éltem. Divat ide vagy oda, a tudatos jelenlétet sulykoló technikák sosem álltak közel hozzám. Nem gondolom azt sem (ez most szintén divat), hogy az elmúlt dolgokon felesleges rágódni, hogy túl kell lépni rajtuk. Szenvedélyesen hiszem, hogy a jelen nem a véletlen műve, hanem múltbéli gondolatok, történések és döntések eredője.

Ugyanígy nem gondolom azt sem, hogy a jövő kifürkészhetetlen, vagy hogy előre meg van írva: a jövő is nagyrészt attól függ, milyen döntéseket hozunk a jelenben.

Így aztán mindennap arra gondolok, hogy amit ma teszek, amit ma mondok vagy amiről ma döntök, annak nem csak ma kell érvényesnek lennie, hanem a jövőben is. Elvégre mindannyian „befektetők” vagyunk: invesztálunk magunkba, az egészségünkbe, a munkánkba vagy az emberi kapcsolatainkba. És ahogy a legnagyobb vagyonok sem hirtelen keletkeznek, az ember lelki vagy egy vállalat anyagi „gazdagsága” sem a vakszerencsén, hanem a kitartó következetességen és a hosszú távú tervezésen múlik. Minden napom, minden beszélgetésem és minden döntésem ilyen: egy jobb világban bízó, hosszú távú és szenvedélyes befektetés.

Gyakran eszembe jut, amit a főnököm a 2008-as válság idején, a következő év pénzügyi tervezésekor jó tanácsként mondott: soha nem leszünk hosszú távon is nyereséges vállalkozás, ha mindig csak egy évre látunk előre, ha folyton változtatjuk, hogy mire számíthatnak tőlünk az ügyfelek, a partnereink vagy a kollégák. Nem „túlélni”, hanem „megélni” kell az üzletben. A Sigma cégcsoport és benne a magyar csapat azóta a sokszorosára nőtt, és nyár óta 7 új leányvállalat elindítását jelentettük be. Nem félek, nem félünk a jövőtől: biztosan lesznek nehéz időszakok, de a szenvedély és az hosszú távú üzleti siker kéz a kézben jár.